A pályázati felhívás célja a kutatói kreativitás és kiválóság megerősítése, olyan kutatói kezdeményezésű ígéretes alapkutatási projektek megvalósulásának ösztönzése, amelyektől általában különböző természeti és társadalmi jelenségek megismerése, az emberiség ismeretanyagának bővülése várható, különösen olyan eredmények, amelyek megalapozzák és meghatározzák a kutatás és fejlesztés kiválóságon és versenyképességen nyugvó jövőjét, mivel azokból új módszerek, eljárások kidolgozása is várható.

A kutatói kezdeményezésű témapályázatok keretében tematikus prioritások nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak.

A támogatás odaítélésénél előnyt jelent a fiatal kutatók bevonása. A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.

A forrás hatékonyabb felhasználása érdekében 2016-ban több újítás is szerepel az alapkutatásokat ösztönző versenypályázati felhívásban, ezekről az alábbi összefoglalóban olvashat részleteket: Kutatói kezdeményezésű témapályázatok: bővülő források, megújuló feltételek

A pályázat benyújtása

A pályázatok benyújtása elektronikus úton, az NKFI Hivatal Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerén keresztül lehetséges, legkésőbb 2016. március 17-ig. Benyújtottnak az a pályázat tekinthető, amelyet e határidőig a kutató elektronikusan véglegesített és a befogadó intézmény jóváhagyott, valamint legkésőbb 2016. március 24-i postabélyegzővel feladva nyomtatott formában is beérkezett az NKFI Hivatal pályázati ügyfélszolgálatának levelezési címére:

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.

Felhívjuk a figyelmet, hogy a pályázatok személyes benyújtására nincs lehetőség!

A pályázatokat – tudományterülettől függetlenül – angol nyelven kell benyújtani. Egyes pályázattípusoknál az angol nyelven történő beadás alól mentesülhet az a pályázat, melynek magyar nyelvű beadását az NKFI Hivatal – az erre vonatkozóan 2016. március 1-ig benyújtott kérelem alapján – előzetesen engedélyezte arra hivatkozva, hogy a kutatási programot a pályázó indoklása szerint kizárólag hazai szakértők tudják megfelelően értékelni.

A pályázók köre

A magyar vagy külföldi állampolgárságú kutató közösen pályázhat a befogadó intézménnyel, amely magyarországi székhelyű, jogi személyiségű
  • felsőoktatási intézmény, kutatóközpont, kutatóintézet, költségvetési szerv vagy annak jogi személyiséggel rendelkező intézménye, amennyiben kutatóhelynek minősül; vagy
  • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság, amely 2 lezárt üzleti évvel rendelkezik, és nem tartozik az EVA hatálya alá; vagy
  • főtevékenységként kutatás-fejlesztést végző non-profit szervezet.

A pályázat benyújtásakor, illetve a támogatás elnyerését követő megvalósítási időszakban a befogadó intézménynél a magyar állampolgárságú kutatónak főállású munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell állnia, a külföldi állampolgárságú kutatónak főállású munkaviszonyban, közalkalmazotti jogviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, vagy megbízási jogviszonyban kell állnia.

Támogatható célkitűzések, tevékenységek

A kutatási témapályázatban felvázolt kutatási és munkaterv alapján témamegkötés nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, az NKFI Hivatalhoz benyújtott projektterv maradéktalan megvalósításához szükséges tevékenységek támogathatók.

A rendelkezésre álló keretösszeg

Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az NKFI Alapból a 2016-2020 közötti időszakra a költségvetési törvényben foglaltak szerint, az NKFI Alap programstratégiájára figyelemmel összesen 7 milliárd forint keretösszeget kíván biztosítani, amelyből a 2016. évi kifizetésekre rendelkezésre álló forrás a 2016. évi programstratégia függvényében 2,42 milliárd forint.

Az igényelhető támogatás mértéke

Projektenként legfeljebb 48 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A támogatás maximális intenzitása 100%, tehát a projekt megvalósításához nem kell saját forrást bevonni, illetve egyéb támogatás nem vehető hozzá igénybe.

A pályázók adatainak átemelése a Magyar Tudományos Művek Tárából

A pályázók MTMT-ben regisztrált adatainak átvezetése az MTMT-t érintő karbantartás miatt 2016. február 18-tól lehetséges.

A projekt futamideje

A projekt végrehajtására a kezdéstől számítva legfeljebb 48 hónap áll rendelkezésre. A projekt megkezdése leghamarabb a támogató döntést követő naptól lehetséges, a projektnek 2016. október 1. és 2016. december 31. között kell megkezdődnie.

 

forrás: http://nkfih.gov.hu/palyazatok/hazai-kfi-palyazatok/nkfia-palyazatok/palyazati-felhivasok/2016/alapkutatasi-palyazat-kutatasi